1. oldal
képviselő: Gálig Tamás alelnök, Keresztes Tibor elnök, Varga István főtitkár
A Bács-Kiskun Megyei Vadászok Vadászíjász Egyesülete egy pártokhoz nem kötődő társadalmi szervezet, mely elsődleges céljának és feladatának tekinti, a Bács-Kiskun Megyei vadászíjászat társadalmi elfogadottságának emelését, a sportág körülményeinek jobbá tételében való segítség nyújtást, az összefogás és az együttműködés lehetőségének megteremtését a vadászok, íjászok között, kiemelten a vadászíjászat szakmai követelményeinek emelése a sporttevékenység elősegítése, illetve a kapcsolatteremtés segítsége az e tárgyban működő civil szervezetek, intézmények és a magánszemélyek között. Az Egyesület célja a vadászíjászat helyzetének javítása, támogatása, érdekképviseletének civil szervezet formájában való ellátása, fiatalok egészségre, egészséges életmódra, egészségmegőrzésre nevelése, a környezet védelme, kulturális és sport programok szervezése, az etikus sportvadászat megőrzése, fejlesztése, az élővilág védelme, a Bács-Kiskun Megyei íjászsport és sportvadászat együttműködésének fejlesztése, a sportbarátság erősítése.
... >> képviselő: Dr. Nagy József Károly elnök
Lajosmizse város településfejlesztési tevékenységének segítése, a természeti és az épített környezet védelme, fejlesztése. A kulturális örökség védelme, az idegenforgalom fejlesztése. Az ifjúsági, sport és művelődési tevékenység támogatása. Az egészségügyi szolgáltatás bővítése. A szociálisan rászorultak segítése. A tanyán élő emberek élet- és munkakörülményeinek javítása. A társadalmi szervezetek, alapítványok egymás közötti kapcsolatának erősítése. Hatékony részvétel a települési önkormányzat munkájában.
... >> képviselő: Soltész Attila elnök, Szerő László alelnök
Tanulmányi pályázatok kiírása, ezek alapján gyermekek, felnőttek tanulmányának támogatása, a népi hagyomány körébe tartozó kultúrával kapcsolatban., Külföldi cserekapcsolatok szervezése., Helyi és regionális versenyek, rendezvények szervezése., Konferenciák, konzultációk szervezése., Együttműködés hasonló célú társadalmi szervezetekkel., Gyűjtő utak szervezése, lebonyolítása, az egész magyar nyelvterületen.
... >> képviselő: Nagy Erzsébet kuratóriumi elnök
Az iskola nevelő-oktató tevékenységének és szabadidős végzésének támogatása a tanulók széles körének érdekeit figyelembe véve., Kulturális tevékenység folytatásához helyszín, helyiség létrehozása (szabadban vagy zárt helyen)., Maradandó értékek létrehozása, megtestesítése ? korszerű számítógépes, multimédás műveltség folyamatos megteremtése-, hozzáférés biztosítása az eszközökhöz., Nevelői munkához, oktatáshoz, tanuláshoz szük-séges tárgyak, eszközök, eszközrendszerek beszerzésének támogatása., Diákrendezvé-nyek támogatása: szabadidős programok (szakkörök, táborok, táncos és zenés rendezvények). Az iskola tanulóinak olyan kulturális előadások, kiállítások szervezése, mely mélyíti ismereteiket, illetve hozzájárul a világ megismeréséhez, a műveltségi szint fejlesztéséhez. Kulturális örökségeinek megóvása, kirándulások szervezése, melyek alkalmul szolgálnak Magyarország, vagy a szűkebb környezetünk Lajosmizse természeti és kulturális adottsága-inak, lehetőségeinek megismerése., Az iskola tanulói részére szervezett tehetséggondozó-, felzárkóztató foglalkozások szervezése, finanszírozása. Kiemelt tehetségű gyermekek (megyei vagy országos forduló esetén) versenyeztetésének, valamint felkészüléshez szükséges könyvek, folyóiratok, stb. támogatása. Hátrányos helyzetű, de valamiben tehetséges tanulók felzárkózásának, kibontakozásának segítése. Pályázatok kialakítása és finanszírozása (nyolc éven át kitűnő tanulók elismerése anyagilag is)., A tanulmányi versenyek díjazásának, jutalmazásának támogatása (tárgyjutalom, könyv, édesség, üdítő, játék, dekoráci-ós és szereplési kellékek vásárlása)., Kiadványok megjelentetésének, terjesztésének támo-gatása., Nemzeti múltunkkal, hagyományőrzéssel kapcsolatos rendezvények, programok szervezése, támogatása, finanszírozása., Sport nemzedék kinevelése érdekében: a versenysportban kiemelkedő egyéni vagy csoportos teljesítmény érdemleges támogazása, segítése. Mozgáskultúra megismertetésére, megszerettetésére irányuló rendezvények szorgalmazása és finanszírozása. Egészséges életmód és azok kezdeményezéseinek támogatása., Ösztöndíj létesítése., A halmozottan hátrányos tanulók életkörülményeinek javítása., Természetvédelem, állatvédelem területén: Ismeretterjesztő előadások támogatása., Előadások után hallottakból vetélkedők, azok díjazásának támogatása., Múzeumlátogatások (baráti kör) támogatása.
... >> képviselő: Szabó Péter
A közös sporttevékenység megvalósítása érdekében egyesületi formában szervezi a postagalamb sporttevékenységet. A postagalambsport hagyományainak ápolása, népszerűsítése, a tenyésztők társadalmi összefogása, érdekeinek képviselete, szakismereteinek gyarapítása és a tenyésztés eredményességének sokoldalú segítése, röptetések megszervezése és lebonyolítása, az ehhez szükséges eszközök biztosítása, versenyek szervezése, valamint más szervek által rendezett kiállításon és versenyeken való részvétel az alapszabály 2. pontja szerint.
... >> képviselő: Dr. Svébisné Gombkötő Gizella elnök
Szűkebb régióban mindenki egészséges ivóvízellátásban részesülhessen, biztosítva legyen mindenki számára az óvodai nevelés, a magas szintű ált. iskolai képzés, az egészséges életmódra való nevelés, valamint a sport támogatása. - egészségügyi, szociális ellátás nyújtása, - közvilágítás, a helyi közutak hálózatának jó minőségű terjesztése, valamint a köztemető rendjének biztosítása, - nemzeti és etnikai kisebbségek képviselete, az Alapító Okirat 3. pontja szerint.
... >> képviselő: Zsigó Viktor
Lajosmizse Város polgári életének és értékeinek megteremtése és megőrzése az alapszabály II.fejezete szerint.
... >> képviselő: Bagó Béla kuratóriumi elnök, Némethné György Csilla kuratóriumi tag, Szilágyi Orsolya kuratóriumi tag
Lajosmizse és környékén élő családok támogatása. A szülők munkába állását segítő Családi Napközi, gyermekmegőrző játszóház létrehozása és működtetése, kerületi pótmama szolgálat és a nyári gyermekfelügyelet, napközis és más tájakat felfedező táborok megszervezése és lebonyolítása. A gyermekek számára a fenti napközi kerületében ? igény esetén más intézményekben is ? korai fejlesztés és gondozás, komplex személyiségfejlesztés, népművészet ? zene, sport- és különféle tanfolyamok és a korai nyelvtanulás és zenei nevelés lehetőségének biztosítása., A családok szabadidős tevékenységének érték orientált szervezése ? egészséges életmódra nevelés, sport, túra, kirándulások, családtáborok, művészeti kiállítások, előadások, zene, közös ünnepek szervezése.
... >> képviselő: Dr. Kürti László
... >> képviselő: Verdung Imre elnök
Az Ipartestület az egyéni és társas vállalkozók gazdasági, szakmai érdekének képviseletére és védelmére jött létre. E cél érdekében felvállalja, hogy segít a tagjainak a szabadidő megszervezésében, oktatási és kulturális programok szervezésében, és vállalja az arra rászoruló vállalkozók részére tanácsadás nyújtását.
... >> képviselő: Sápi Katalin elnök, Szijjártó Viktória alelnök
Kulturális tevékenység, a magyar és ezen belül a jász történelem és kulturális hagyományok megismerése, őrzése és a fiatalok minél szélesebb körével való megismertetése, átadása. A településen élő fiatalok sportolási, öntevékeny, kulturális és művészeti tevékenységének fejlesztése, támogatása. Az ifjúságot veszélyeztető káros hatások elhárításában való részvétel, a drog-, AIDS-, és az erőszakmentes társadalom megvalósításáért. Fiatalok felkészítése gyerek- illetve ifjúsági foglalkozások vezetésére, illetve fiatalok ilyen téren való továbbképzésének támogatása. Lajosmizse értékeinek óvása, történelmi hagyományainak ápolása, a település fejlődésének elősegítése, a település kulturális- és közéletében való tevékeny részvétel. Kapcsolat tartása az önkormányzattal, civil szervezetekkel, gazdasági szereplőkkel, helyi vállalkozókkal, egyházakkal, és a város érdeklődő befogadó közönségével. Nemzetközi elsősorban európai kapcsolatok kiépítése és ápolása, és ennek keretében bel- és külföldi cserekapcsolatok szervezése. Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, illetve társadalmi szempontból hátrányos helyzetű fiatalok felkutatása és bevonása a közösségi munkákba. Helyi és regionális rendezvények, programok szervezése és lebonyolítása, regionális együttműködés. Ismeretterjesztő, tájékoztató előadások, önsegítő csoportok, valamint konferenciák és fórumok szervezése és támogatása. Olyan kiadványok kiadása vagy kiadásának támogatása, amelyek az Egyesület szellemiségével összhangban vannak. Érdekérvényesítő tevékenység elősegítése és biztosítása.
... >> képviselő: Holczhauser Zsuzsanna kuratóriumi elnök
Lajosmizsén és környékén a tanítványok munkáin keresztül és kiállításaik segítségével terjeszteni az igényt a szépre és a harmónikus látványokra, képekre, gondolatokra. Önálló művészeti program létrehozása. A szépművészet minden műfajának tanítása, magas fokú tanulmányokra való előkészítés, záró munka alapján diploma kiadása. Kiállításokon, pályázatokon, alkotó táborokban és művész telepeken való részvétel, ill.ezeknek szervezése, saját ösztöndíjak
... >> képviselő: Magné Kemmer Márta kuratóriumi elnök
Az Alapítvány célja: közművelődési és könyvtári programok, rendezvények szervezése, támogatása., Lakóterületi, térségi, szakmai vagy egyéb (pl. szabadidős) tevékenységen alapuló kisközösségek, egyesületek, klubok, csoportok létrejöttének ösztönzése, szervezése, segítése. A település kulturális, hagyományőrző és természeti értékeinek ápolása, továbbfejlesztése és közkinccsé tétele, megismertetése az itt élőkkel, a fiatalokkal, az újonnan ideköltözőkkel. Támogatja a könyvállomány fejlesztését. Közreműködés Lajosmizse és társadalmi környezete formálásában, ismeretek terjesztése a haladó művészeti és közösségi hagyományok ápolása révén, aktív részvétel a település szellemi életében. Közösségi összefogás szervezése az önhibájukon kívül különösen rászoruló idősek, nagycsaládosok és roma származásúak mentális és egyéb módon megnyilvánuló segítése, támogatása. Történelmi egyházak és civil szervezetek karitatív tevékenységének segítése, felekezetektől függetlenül. Az intézmény helyiségei tárgyi felszereltségének javítása, a tevékenységek technikai hátterének korszerűsítése. A folyamatos működéshez szükséges anyagi eszközök tekintetében támogatás nyújtása. A legeredményesebb csoportok tevékenységének elismerése, jutalmazása, A népművészet és kézművesség, hagyományainak, szellemi értékeinek és technikai tapasztalatainak felelevenítése, igényes alkotásra nevelés a népművészeti és kézműves, továbbá képző- és iparművészeti jellegű műfajokban. Népművészeti, képzőművészeti és iparművészeti ágakban alkotóközösségek, műhelyek létrehozása és működtetése. Kiadványok, kiállítások, előadások, szakmai bemutatók, konferenciák, más rendezvények létrehozása, szervezése, lebonyolítása, ezek kivitelezésének támogatása. A Lajosmizséről elszármazottak településhez való kötődésének erősítése. A Lajosmizsén élő gyermekek és fiatalok nevelése, oktatása, képességeinek fejlesztése. Továbbképzési, kulturális, szociális, karitatív és sporttevékenységek támogatása belföldön és határainkon túl. Rendezvények reprezentációs és reklámköltségeinek fedezése. Az intézmény csoportjainak, dolgozóinak, a programok résztvevőinek útiköltség térítése.
... >> képviselő: Nagy Ferenc
Lajosmizsén nagy hagyományokkal rendelkező sportág, a kézilabda további népszerűsítése, utánpótláskorú csapatainak (ifjúsági, serdülő, gyermek) biztosítani azokat a feltételeket, hogy a különböző korosztályos nemeti bajnokságokban, hazai és nemzetközi kézilabda tornákon minél jobb eredményeket érjenek el, a játékosok nevelése és felkészítése, sportolók felkészítéséhez és versenyeztetéséhez szükséges tárgyi, személyi és anyagi feltételek biztosítása, együttműködés a Magyar Kézilabda Szövetséggel, bázis iskolákkal, kézilabda diáksport egyesületekkel az alapszabály II. pontja szerint.
... >> képviselő: Sápi Tibor ügyvezető elnök, Sápi Zsombor elnök
Lajosmizsén nagy hagyományokkal rendelkező sportág a kézilabda további népszerűsítése, felnőtt és utánpótláskorú csapatainak biztosítani azokat a feltételeket, hogy a nemzeti bajnokság különböző osztályaiban minél jobb eredményt érjenek el.A játékosok nevelése és felkészítése,akik az NB I-ben esetlegesen különböző korosztályos válogatottakban is öregbítik a város és a megye sporthírnevét. Elősegíteni a fiatalok egészséges életszemléletének és életmódjának kialakulását, a sportszerű magatartás elterjedését. Kapcsolattartás, együttműködés iskolákkal, diáksport egyesületekkel Magyar Kézilabda Szövetséggel az alapszabály II. pontja szerint.
... >> képviselő: Sólyom János
Lajosmizse közelében lévő Puszta Templom rom újjáépítése, a későbbiekben pedig a múzeális értékek feltárása, amely munkálatokat az alapítványi vagyonból fogják finanszírozni.
... >> képviselő: Baranyi-Rostás Rodrigó elnök
Hátrányos helyzetű emberek képzésének, munkához jutásának segítése. Roma hagyományok, roma kultúra ápolása. A roma közösségi értékek felkutatása. Az emberi jogok magyarországi érvényesítése. A roma népréteg érdekeinek képviselete a társadalom döntéshozatali rendszereiben. Az állampolgári érdekérvényesítéshez szükséges ismeretek közvetítése a roma népréteg felé. Közösségszervezés. A roma népréteg közösségi érdekeinek felkutatása. A fiatalság nevelése és felkészítése a polgári demokratikus társadalmi közéletben való részvételre.
... >> képviselő: Urbán Miklós
A magyarországi és közép-keleteurópai lovas kultúra értékeinek felkutatása, megőrzése, a lovas hagyományok ápolásának támogatása és fejlesztése.
A magyarországi lovas hagyományok terjesztésének segítése.
A magyarországi lovas sport utánpótlásának biztosításában való részvétel.
Lovassport és lovas hagyományőrző események szervezése, támogatása.
Ismeretterjesztés, oktatás, képzés a lovas hagyományok, a lovas kultúra és a lovassprt tárgykörében. Gyógylovaglás szervezése.
Munkahelyteremtés lovas hagyományokkal rendelkező, hátrányos helyzetű területeken, elsősorban Lajosmizsén és környékén.
... >> képviselő: Kocsis Györgyné elnök, Kucseráné Pernyész Ibolya titkár
Az óvodai nevelés- oktatás személyi és tárgyi feltételeinek fejlesztése, pénzügyi támogatása. - természet-, környezet- és egészségvédelem, - gyermek- és ifjúságvédelem, - hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése, - kultúrális tevékenység - sport - az intézmény felszereltsége minőségének javítása az alapító okirat 5. pontja szerint.
... >>